XVIII. roVERseny – Mátra 2019

A  szeptember elején megrendezett roVERseny idei nyertes csapatának beszámolóját olvashatjátok:

2019-es roversenyre egy meglehetősen vegyes csapatot hoztunk létre, ahol voltak pécsiek, veresi, váci, fiú, lány, újoncok, veterán győztesek.. Így alakult meg a Pozitív Kifli: Merzay Csenge (47.), Pellet Kristóf (811.), Kocsis Alex (821), Simon Tamás (10.). 

Veterán győzteseink (Alex, Kristóf) higgadtan, tiszta fejjel várták, milyen nehézségeink lesznek a trükkös térkép megfejtés közben. Zöldfülű tagjaink (Csenge, Tamás) próbálták felvenni a ritmust és segíteni a tapasztaltabbaknak. Szokás szerint fél óránk állt rendelkezésre, hogy megfejtsük, melyik állomás pontosan hol helyezkedik el. Miután ezzel végeztünk (kicsit sem eredményesen, de az időnk lejárt), el is indultunk a 0. állomás felé.   1 órás pusztulat nehéz felfele gyaloglás után meg is érkeztünk, ahol megkaptuk az első állomásunkat, majd felálítottunk egy útvonaltervet, amin haladunk majd végig a napunk során. 

 Maga a verseny a csodás Mátra fenséges dombjai között zajlott. Csodaszép helyeken fordultunk meg, lélegzetelállító panoráma, pompázatos levegő jellemezte főleg utunkat.

A csodás táj mellett nagyon remek állomások is voltak, ahol mind az elméleti, mind a fizikai adottságainkat is ki kellett bontakoztatni. Egész verseny során nagyon lelkesen, teljes bedobással, viszont annál éhesebben hajtottunk végre minden feladatot. 

Egész napos rohanásunkat nagyjából 17.50-kor fejeztük be, mikor is sikerült a kiinduló pontra visszaérnünk. Verseny után egy kiadós vacsorával pótoltunk minden elvesztett energiát, ízletes vacsoránk után már csak az eredményhirdetést vártunk nagy izgalommal. Reméltük, hogy az egész napos befektetett munkánkat a vándor kupával meg tudjuk majd koronázni. Ez így is történt, mivel ebben az évben a Pozitív Kifli csapata győzött. Fantasztikus nyereményeket kaphattak a versenyzők, volt fejlámpa, térkép, biciklipumpa, bögre… De a legjobb a torta volt mind közül, ami nagyon ízletes volt és valami hihetetlenül szépen nézett ki. 

Egy fergeteges versenyen vehettünk részt, ami minden téren 10/10 volt, nem tudnánk semmi rosszat mondani róla. Jövőre reméljük, sok visszatérővel és új emberrel versenyezhetünk, hogy megtartsuk a kupát magunknak. 

Köszönjük a szervezést Kovács Adorjánnak (412.) és Tirczka Sebinek (2.)!

Pozitív Kifli 

A program a X. cserkészkerület támogatásával jött létre.

Scroll to top